Évtizedekig lógott a múzeumban, senki nem sejtette, mit rejt a hátoldala – Index

Léteznek olyan műalkotások, amelyek hiába lógnak már hosszú évtizedek óta a nekik otthont adó múzeumok falán, valójában nem ismerjük elég jól őket. A magyar művészetkedvelők egy részét újabban egy kétoldalú festmény rejtélye tartja lázban, már a felfedezésről szóló tanulmány is megosztotta a művészettörténészeket.

A szentendrei Czóbel Múzeumban jelenleg is megtekinthető a névadó Czóbel Béla egyik jól ismert festménye, a Bergeni szélmalom, amelynek hátoldaláról nemrég előkerült egy titokzatos, korábban teljesen ismeretlen alkotás, amely fehér fedőfestékkel volt eltakarva, és amelynek eredete, illetve jelentősége rengeteg kérdést vet fel.

A felfedezés Barki Gergely művészettörténész és kurátor (vagy ahogy a sajtóban emlegetik: képvadász) nevéhez köthető, aki annak idején a Stuart Little, kisegér című filmet nézve szúrta ki a magyar avantgárd egyik jelentős, kilencven éve elveszettnek hitt művét, Berény Róbert Alvó nő fekete vázával című festményét. Barki a lányával mozizott, amikor Hugh Laurie és Geena Davis filmbeli nappalijának hátterében, a kandalló felett, megpillantotta az addig csupán fekete-fehér reprodukcióból ismert alkotást, amely aztán szövevényes úton visszakerülhetett Magyarországra.

Barki Gergely, az évről évre megújuló Czóbel-kiállítás kurátora most egy újabb fantasztikus felfedezést tett: Czóbel Béla Hollandiában festett műve, a Bergeni szélmalom hiába volt több mint negyven éven át a múzeum látogatói és dolgozói szeme előtt, mégsem sejtette róla senki, hogy a mű hátoldala egy mindeddig ismeretlen alkotást rejt. Barki a felfedezés történetét, valamint a kép azonosításának fordulatait az Artmagazinban ismertette. “Egy olyan, Czóbel életében többször kiállított festményről van szó, mely a múzeum megnyitása óta az állandó kiállítás fontos része volt” – húzta alá a cikkében.

A magyar képvadász 2014-ben, a szentendrei MűvészetMalomban rendezett  Czóbel-életműkiállítás kurátoraként forgathatta meg először a képet. És ekkor mennykőcsapás-szerű felfedezést tett: a hátoldalon felsejlettek egy másik mű körvonalai. A Czóbel-életművet alaposan ismerő Barki már akkor kizárta a magyar avantgárd festő szerzőségét, megoldással azonban nem tudott szolgálni. Ám két évvel később, a Czóbel Múzeum állandó kiállításának első újrarendezésekor már felkészülten érvelt amellett, hogy a kép szerinte az ugyanebben az időben szintén Hollandiában élő Huszár Vilmos műve, de hogy ez bebizonyosodhasson, alaposabb vizsgálódásra van szükség.

Barki a cikkben úgy fogalmazott: “Mivel a frontoldalt Czóbel Hollandiában festette az első világháború vége felé, feltételeztem, hogy a verzón sejthető, tökéletesen absztrakt festmény az ekkor már hosszú évek óta Hollandiában élő Huszár Vilmostól származik, aki tudvalevőleg a holland konstruktivisták, a De Stijl csoport alapító tagjai közé tartozott. Huszár már a De Stijl hivatalos megalakulása előtti években, 1915-től fogva absztrakt képekkel kísérletezett, főleg üvegablakterveket festett, logikusnak tűnt tehát, hogy a leginkább ólomüvegablak-tervnek tűnő kompozíciót is egy olyan művészhez kössük, akinek köze lehetett ekkoriban Czóbelhez Hollandiában.”

Miután a vásznat leválasztották a vakrámáról, a restaurátorok a kép egy részét felfedték, ám attól tartva, hogy a teljes képfelület megtisztításával esetleg sérülhet a másik oldal, a munkát inkább leállították. Barki azonban nem nyugodott ebbe bele, felkért egy műtárgyak technikai vizsgálatára szakosodott céget, hogy készítsen röntgenfelvételt a festményről. “Amikor kézhez kaptam a hátoldalról készült felvételt, az éppen fordítva állt a képernyőmön, mint ahogy korábban értelmeztem az absztrakt mű kompozícióját. Csak ekkor nyilallt belém, hogy egy ehhez szinte megszólalásig hasonló üvegablakot láttam már valahol, de annak tervezője nem Huszár Vilmos volt, hanem a De Stijl csoport egy másik alapítója, Theo van Doesburg” – írta Barki.

Van Doesburg egyébként olyan jó kapcsolatot ápolt Huszárral, hogy a Hollandiában sikeres művészi pályát befutó – itthon éppen ezért nem is annyira ismert – magyar festő egy alkalommal neki ajándékozta a Festmény/sárga című, 1915-ben készített munkáját, ami aztán a holland mester műtermének dísze lett. Az íróasztal fölé helyezett kép akkora hatással volt rá, hogy annak nyomán 1916-1917-ben egy üvegablaktervet is készített. A most láthatóvá vált festmény azonban nem az időközben megsemmisült Festmény/Sárga, hanem Barki szerint annak párdarabja, amit Huszár Doesburg munkájához hasonlóan szintén üvegablaktervnek szánhatott.

Barki Gergely ezután két hollandiai Huszár-szakértőhöz, Sjarel Exhez és Els Hoekhöz fordult, akik a röntgenfelvételt és a hátoldalról készített képeket látva szintén Huszárt sejtették a festmény mögött, már csak azért is, mert Van Doesburg nem vászonra, hanem kartonra festette üvegablakterveit. Az érvek Gulyás Gábort, a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatóját is meggyőzték, aki aztán Somogyi Márton restaurátort bízta meg a hátoldal feltárásával. A végül láthatóvá vált képet az ő közel féléves munkájának köszönhetően ismerhetjük.

Fontos megjegyezni, hogy Czóbel Béla nem egyszer festett korábban már használt vászonra, erre több példát is találunk a szentendrei Czóbel Múzeumban, ahol forgatható és kihajtható tokokban nézhetjük meg ezek mindkét oldalát. Czóbel olykor a saját, gyengébbnek ítélt művei hátára festett, olykor pedig más festők vásznaira. A Bergeni szélmalom vásznát vélhetően nem is csak egyszer hasznosította újra, mivel a festmény előoldala alatt is rejlik egy elfedett kép, amit a szakértők a hátoldallal ellentétben Czóbel saját művének tartanak.

De térjünk vissza az állítólagos Huszár Vilmos-festményre, mert a szenzációs felfedezésen van mit továbbgondolni.

“A legizgalmasabb és egyben a legnehezebben megválaszolható kérdésként az maradt, hogy vajon pontosan mikor festhette Huszár ezt a színes kompozíciót,

ugyanis egyre inkább az merült fel, hogy talán ez az eddig elrejtett mű lehet ma Magyarországon a legkorábbi ismert, tökéletesen nonfiguratív alkotás

– írta a cikkben Barki Gergely, pontos választ azonban nem tudott adni a kérdésre.

Nem biztos, hogy Czóbel mázolta le a festményt

De vajon valóban minden úgy történt-e, ahogy Barki feltételezi? Az Artmagazinban megjelent cikkre egy hazai Huszár-szakértő, Gergely Mariann reagált, aki – Barki attribúciójával szembemenve – egy Facebook-bejegyzésében amellett foglalt állást, hogy a verzón látható képről nem lehet ilyen magabiztosan kijelenteni, hogy Huszár Vilmostól származik. A posztban kifejtette: nem látja eléggé megalapozottnak Barki Gergely állításait, és azt sem találja szerencsésnek, hogy a képvadász mindjárt az elején kizárta annak lehetőségét, hogy a hátoldalt is Czóbel festette. Az Artmagazin főszerkesztője, Topor Tünde aztán kerekasztal-beszélgetést szervezett a Czóbel Múzeumba, hogy a téma, a korszak és a Huszár-életmű szakértői a vitás festmény társaságában ütköztessék az álláspontjaikat.

A vitán részt vett a cikket szerző Barki Gergely, az ő állításával szemben szkeptikus Gergely Mariann, valamint Forgács Éva és Molnos Péter művészettörténészek. Gergely Mariann itt is azt hangoztatta, hogy nem tartja evidensnek, hogy Czóbel Béla csak Huszár Vilmostól szerezhette a vásznat, hiszen tudomása szerint semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a két festő valaha is találkozott volna egymással, nem véletlenül nem maradt fent egyetlen levélváltásuk sem. Hangsúlyozta: csupán az a tény, hogy mindketten Hollandiában éltek, nem bizonyítja, hogy találkoztak is egymással, hiszen a festmény(ek) születésének idején még jóval kevesebbet utaztak az emberek, mint manapság.

Gergely Mariann eleve életszerűtlennek tartja, hogy Czóbel elfogadott volna egy olyan festményt egy szintén külföldre szakadt honfitárstól, ami nem tetszett neki, és amiről tudta, hogy később úgyis lemázolja majd. Hozzátette: a verzón látható alkotás még csak nem is jellemző Huszár Vilmosra, még abban az esetben sem, ha feltételezzük, hogy egy elrontott, utólag megtagadott darab. Forgács Éva ehhez csatlakozva Barki Gergely felelősségére emlékeztetett, illetve annak veszélyére, hogy esetleg Huszár nyakába varr egy középszerű festményt, ami talán nem is az övé.

A megszólalók közül Molnos Péter állt ki a legegyértelműbben Barki és a teóriája mellett. Elmondta: őt meggyőzte a cikk okfejtése, és nagyon fontosnak tartja, hogy megszületett ez az írás. Szerinte már az is fontos fejlemény, hogy egyáltalán disputálni lehet a Bergeni szélmalom hátoldalán feltárt képről. “Nem ülnénk most itt, ha Barki Gergely nem kezd el kutatni” – hangsúlyozta. Ezzel egyébként a beszélgetés valamennyi résztvevője egyetértett. Gergely Mariann külön kiemelte, hogy őszintén becsüli Barki Gergely munkásságát, különösen a szakmai bátorságát, de szerinte a jelenleg rendelkezésre álló információk birtokában még akkor sem lehet ilyen magabiztosan kijelenteni, hogy a hátoldalon látható művet Huszár festette. “Forradalmi egyéniség, aki sok esetben a lehetetlennel próbálkozik” – mondta Barkiról.

Barki Gergelytől aztán nem sokkal később megkérdeztem, hogyan és mennyit változott az álláspontja a cikk megjelenése, illetve a kerekasztal-beszélgetés óta.

Az álláspontom a Huszár Vilmos-attribúciót illetően, ha lehet, még sokkal jobban megerősödött,

ugyanis egyrészt nem hallottam olyan cáfolatot, amely megingatta volna a nézeteimet, másrészt újabb muníciót találtam az állításaim igazolására.

Igazság szerint már a kerekasztal-beszélgetésre készülve sikerült újabb érveket találnom a hipotézisem erősítésére, tehát az a tény, hogy a cikkem nem talált egyértelmű elfogadásra, eleve arra sarkallt, hogy még precízebben fogalmazzam meg a téziseimet a kérdéssel kapcsolatban. Így jutottam el oda, hogy konkrét stiláris, illetve határozottan hasonló, majdhogynem azonos kompozicionális elemeket fedeztem fel a legfontosabb analógia, a Festmény/Sárga című, csak fekete-fehér reprodukcióról ismert, megsemmisült Huszár Vilmos-kép és a most Szentendrén előkerült mű között” – válaszolta.

Egy dologban azonban megváltozott a véleménye:

Most már azt látom valószínűbbnek, hogy nem Czóbel festette le, takarta el ezt a kompozíciót fehér fedőfestékkel, hanem maga Huszár Vilmos. Az életművében ez nem egyedi eset, az előadásomon vetítettem több példát is arra, hogy saját, feltehetően sikertelennek ítélt kompozícióit hasonlóan átmázolta, és egyes esetekben meg is fordította a vásznakat. A cikk megjelenése óta megérkezett a mű anyagvizsgálatának eredménye is, amiből az derült ki, hogy mégsem tempera-, hanem olajfestményről van szó. Ez aláássa ugyan az egyik korábbi feltételezésemet a mű egy 1916-ban kiállított HV-képpel való azonosítása kapcsán, de ezt a cikkben is csak gyenge hipotézisként írtam le, és az attribúcióval kapcsolatos véleményemet pedig egyáltalán nem befolyásolja.

És hogy mi jön most, hogyan folytatódik ezután a Bergeni szélmalom rejtélye? Barki szerint a Bergeni szélmalom és a hátoldalán feltárt Huszár-kompozíció ezek után a Czóbel Múzeum állandó kiállításának egyik kulcsdarabja lesz, ami mindenki számára tanulmányozható marad a szentendrei kiállítótérben. Hozzáteszi: “A cikkemet, az újabban talált bizonyítékaimmal kiegészítve, angolul is publikálni fogom, és kíváncsian várom a külföldi szakértők véleményét is, bár a holland Huszár Vilmos expertek már korábban is elfogadták az attribúciómat.”

Az ügy legfrissebb fejleménye ráadásul éppen az, hogy Barki közben kapcsolatba került egy harmadik holland Huszár-szakértővel is, aki a Facebookon egy hivatalos Huszár Vilmos oldalt vezet, és éppen tavaly rendezett egy Huszár/De Stijl-kiállítást, amihez vaskos katalógus is jelent meg. ”Miután látta az Artmagazin posztjait a cikkemről, nagyon lelkes üzenetet küldött, és azt ígérte, hogy hamarosan a holland Facebook-oldalra is felteszi a cikkét vagy rövid kis szövegét a felfedezésemmel kapcsolatban. Írtam neki, hogy idehaza azért elhangoztak szkeptikus hangok is a Huszár-attribúcióval kapcsolatban, de az üzenetéből azt vettem ki, hogy benne, a Huszár életmű alapos ismerőjében fel sem merült, hogy ez nem Huszár Vilmos alkotása. Most már ő a harmadik holland Huszár-szakértő, aki elfogadja az attribúciómat, ennek fényében, ha lehet, még inkább magabiztosan vállalom a téziseimet.”

Arra a kérdésre, hogy megoldódhat-e valaha is a Bergeni szélmalom hátoldalának rejtélye, Barki az Indexnek úgy válaszolt: ”Ez a kép négy évtizeden keresztül a falnak fordítva lógott a múzeumban. Soha senki fel sem tette a kérdést, hogy mégis mi lehet ez. Öt éve foglalkozom a hátoldallal, és mára egy sor rejtélyre fény derült, pontosabban végre tudunk valamit. A magam részéről biztos vagyok a szerző kilétében és abban is, hogy előbb-utóbb mindenki számára világos lesz és általánosan elfogadottá válik az attribúcióm. Persze így is maradhatnak nyitott kérdések, hogy például korábbi-e, vagy később festette Huszár ezt a képét mint az analógiaként hozott Festmény / Sárga című kompozíciót, vagy hogy pontosan mikor és miként, miért került a vászon Czóbelhez, de látok esélyt arra is, hogy ezekre a kérdésekre is megtaláljuk a választ. Aki kutat, talál.”

(Borítókép: Bal oldalon: Czóbel Béla Bergeni szélmalom, 1917. (1918.) FMC, Czóbel Múzeum, Szentendre; Jobb oldalon: A Bergeni szélmalom hátoldala 2014-ben. Fotó: Czóbel Múzeum)